top of page

2018. november 6-án a műtárgy.com második alkalommal rendezi meg a Műtárgybefektetési Konferenciát, a műtárgypiac egyetlen, hiánypótló konferenciáját. A Művészetek Palotájának előadótermében zajló szakmai rendezvény a hazai művészeti piac legjobb szakértőivel, legfontosabb témáival és exkluzív piackutatási eredményekkel várja azokat, akik érintettek művészeti alkotások gyűjtésében vagy a jövőben tervezik, hogy belevágnak a műtárgyvásárlásba.

Idén elsősorban a legdinamikusabban fejlődő és talán mondhatjuk, legizgalmasabb gyűjtési területre, a kortársakra összpontosítják a figyelmet a szervezők. Az előadók a kortárs gyűjtés trendjeit, eseményeit, sajátosságait és nem utolsó sorban sikeres receptjeit a művészeti színtér valamennyi fontos szereplőcsoportjának szemszögéből elemezni tudják. Ennek megfelelően vezető múzeumi szakemberek, kortárs galeristák éppúgy előadnak majd előadóként vagy a kerekasztal-beszélgetések résztvevőként, mint műgyűjtők, vásárigazgatók, művészeti újságírók.

Az egész napos konferencián öt előadás és egy kerekasztal beszélgetés várja az érdeklődőket, melyeket a szakmai kapcsolatteremtést megalapozó ebéd- és kávészünetek kísérnek. Nyitóelőadásában az egyik legfontosabb hazai művészeti újságíró, Emőd Péter a 21-ik század legjelentősebb műtárgypiaci trendjeibe vezeti be a látogatókat. A második előadást Kovács Krisztina, a Várfok Galéria művészeti vezetője tartja, aki a gyűjtői és befektetői motivációkról és a piac árképzési modelljeiről fog beszélni az egyik legjelentősebb hazai kortárs művészeti galériában felhalmozott tapasztalatai alapján. A művészeti műfajok változásainak a dinamikái is ki fognak derülni abból az előadásból, melyet Nemes Judit, a Szöllösi-Nagy - Nemes képzőművészeti és fotógyűjtemény tulajdonosa tart. Ez a prezentáció bevezetést nyújt abba is, hogy hogyan érdemes műtárgyként gyűjteni a fotót, ami a műtárgypiac egyik legdinamikusabban fejlődő szegmensének számít.

A konferencia talán legjobban várt előadását a hazai online és offline műtárgyvásárlási szokásokról Kollmann Szilvia, közgazdász, művészettörténész, a műtárgy.com alapítója és ügyvezetője tartja. Szó lesz a gyűjtési területekről éppúgy, mint a social média csatornákról, mint műtárgyvásárlást befolyásoló, alakító tényezőkről.

A How to buy contemporary art? című kortárs kerekasztal Spengler Katalin vezetésével arra szeretne választ adni, hogy hogyan és miként kezdjünk bele a kortárs művek vásárlásába, illetve hogyan fejlődjön kortárs gyűjteményünk. A kerekasztal résztvevők: Molnár Annamária – a Molnár Ani Galéria igazgatója, Ledényi Attila – az Art Market Budapest igazgatója, Petrányi Zsolt – az MNG Jelenkori Gyűjteményének vezetője, valamint Gönczy Sándor műgyűjtő valamennyi releváns oldalról feltárják a kérdéskört.

Kónya Béla, Ludwig Múzeum osztályvezetője egy kiemelten aktuális témát, a gyűjteménykezelés új, 21-ik századi kihívásait tárgyalja: bemutatja a kortárs képzőművészeti gyűjtemények megőrzési stratégiáját: a nyilvántartás, a restaurálás, az állapotfelmérés, a szakszerű raktározás és csomagolás lépéseit.

A tavalyi évhez hasonlóan a résztvevők idén is kézhez kapnak egy kiadványt, ami ezúttal, a konferencia fő témájához igazodva, a magyar kortárs képzőművészek hazai és nemzetközi aukciós piacának legfrissebb számaiba enged betekintést. A 2017-ben megjelent A magyar aukciós piac. című kiadványhoz kapcsolódó konferencia kiadvány friss adatokat tartalmaz 2017. évre és 2018. első félévére vonatkozóan. A kiadványból kiderülnek az alábbi fontos eredmények:

  1. A top 20 élő magyar művész aukciós eredményei 2008 és 2017 között, illetve 2018 első felében

  2. Az élő magyar művészek 10 legnagyobb eladása 2018 első felében

  3. A top 50 nem élő magyar művész aukciós eredményei 2008 és 2017 között, illetve 2018 első felében

  4. A nem élő magyar művészek 50 legnagyobb eladása 2018 első felében

 

 

 

 

 

 

 

 

Teljes program:

9:00 - 9:20
Érkezés, regisztráció, kávé, tea és frissítők

9:30-10:15
Műtárgypiac a XXI. század első évtizedeiben-Trendek, számok, szereplők

Milyen műtárgyat vásároljak, hol, mikor és mennyiért – erre a kérdésre végső soron minden gyűjtőnek és műtárgyakba befektetni kívánónak magának kell megtalálnia a választ. Döntése akkor lehet sikeres, ha azt sokoldalú tájékozódás, a műtárgypiac trendjeinek és szereplőinek alapos feltérképezése előzi meg. Lépéselőnyben lehetnek azok, akiknek kitekintése a hazai mellett a nemzetközi piacra is kiterjed, hiszen a globalizáció általános trendje itt is érvényesül. Az előadás ehhez a tájékozódáshoz igyekszik segítséget nyújtani, egyrészt egy pillanatnyi helyzetképet felvázolva, másfelől megmutatva, milyen források segíthetnek e helyzetkép folyamatos aktualizálásban, s mire célszerű ügyelni az információk feldolgozása során.

Előadó: Emőd Péter, művészeti újságíró, műtárgypiaci szakértő

10:15-11:00
Műélvezet, birtoklás és patronálás – gyűjtői generációk és befektetők a kortárs műtárgypiacon egy galéria szemszögéből

A galerista a művészeti piac egyik elsőszámú befektetője, energiát, időt és pénzt invesztál művészkarrierek felépítésébe. Víziókért száll síkra, az úttörő szellem és a kockázatvállalás jellemzi. Közös nevezőre hozza a művészet és a piac szabályait. Mediális kapocs a műtárgyak és a gyűjtők között. De ki a gyűjtő és mitől válik azzá? Elválasztható-e vásárló, gyűjtő és befektető? Lehetséges-e kortárs műalkotást kizárólag befektetésként vásárolni? Mi jellemzi a hazai árképzést és milyen tényezők befolyásolhatják egy műtárgy hosszú távú értékét?

Előadó: Kovács Krisztina, művészettörténész, a Várfok Galéria művészeti vezetője

11:00-11:30
Kávészünet, Networking

11:30-12:15
A műtárgy neve: Fotográfia - Hogyan nézzük, értékeljük, gyűjtsük a fényképet?

Mi a különbség a fénykép és a művészi fotográfia között? Hogyan azonosítsunk egy fényképet az esetleges felvételt készítővel? Kapcsolódik-e egy művészfotó a képzőművészeti gyűjtemény darabjaihoz?  Jutányosabb áron juthatunk fotóhoz, mint más műtárgyakhoz?  Ha igen, akkor miért van néhány fotónak igen magas ára és ez mitől függ? Fotó befektetési céllal?  Milyen anyagból lehet egy fénykép? Igényel-e a fotográfia különleges tárolást, másfajta kezelést? Más lehet az értéke egy fényképnek a másodlagos piacon, ha ismerjük az eredeti tulajdonosát? Milyen csoportjai vannak a művészfotónak? Hogyan kezdjük el a fotógyűjtést?

Előadó: Nemes Judit, festőművész (Judith Nem's), a Szöllösi-Nagy - Nemes képzőművészeti és fotógyűjtemény tulajdonosa

 

12:15 – 12:50
Hazai műtárgyvásárlási szokások

A hazai online és offline műtárgyvásárlási szokásokat, döntési preferenciákat vizsgáló kutatás eredményeinek bemutatása és elemzése.

Előadó: Kollmann Szilvia, közgazdász - művészettörténész, a műtárgy.com alapítója és ügyvezetője

 

12:50 – 13:40

Ebédszünet, Networking
Háromfogásos menü elfogyasztása, Typotex kiadó standjánál Martos Gábor exkluzív könyvdedikációja és beszélgetés a könyvről

 

13:40 - 14:30
How to buy contemporary art? - kortárs kerekasztal beszélgetés

Hogyan kezdje, majd hogyan lépjen magasabb szintre, aki kvalitásos kortárs műtárgyat akar venni? Milyen módon lehet jól értesültté, a belső kör részévé válni, feltűnni a művészeti világ radarján? Mindez nem pusztán pénz kérdése, a hitelességet kell megteremteni ahhoz, hogy az információkhoz hozzájuss. A beszélgetés résztvevői a műgyűjtő, a galerista, az intézmények és a művészeti vásár nézőpontjából reflektálnak a kérdésre.

Moderátor:

Spengler Katalin, műgyűjtő, a párizsi Centre Pompidou Kelet-európai, valamint Fotó Akvizíciós Bizottságának alapító tagja
Résztvevők:
Molnár Annamária, közgazdász, kurátor, a Molnár Ani Galéria alapítója és igazgatója

Ledényi Attila, Art Market Budapest, alapító-igazgató
Petrányi Zsolt, művészettörténész, kurátor, egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Galéria Jelenkori Gyűjteményének főosztályvezetője
Dr. Gönczy Sándor – Electrolux Europe, MEA Vice President

14:30 - 15:15
Új kihívások a gyűjteménykezelés területén - Műtárgyvédelem, nyilvántartás és kölcsönzés folyamatai a kortárs művészeti gyűjteményekben

Az előadás célja, hogy bemutassa a kortárs képzőművészeti gyűjtemények megőrzési stratégiáját: megismerjük a nyilvántartás, a restaurálás, az állapotfelmérés, a szakszerű raktározása és csomagolás lépéseit. Műtárgyvédelem alatt a műalkotások környezetének ellenőrzését értjük, lehetővé téve, hogy változatlan állapotban őrződjenek meg. A konzerválás olyan tevékenység, mely a műtárgyat megvédi a károsodástól, vagy a lehetőségek szerint késlelteti annak bekövetkezését. A műtárgyak kölcsönzése hozzáférést biztosít a kutatáshoz és a gyűjtemény népszerűsítéséhez, ehhez azonban létre kell hozni egy szakszerű nyilvántartást és meg kell teremteni a gyűjtemény hosszú távú megőrzésének feltételeit.

Előadó: Kónya Béla, Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, osztályvezető, Műtárgyvédelmi és Restaurátor Osztály

 

15:15-15:30
Kávészünet, távozás

 

15:15-16:15
VIP Tárlatvezetés

A Ludwig Múzeum aktuális kiállításán (Nyelvrokonok – Észt-Magyar Kortárs Művészeti Kiállítás)

 

16:15-17:15

Borkóstoló és az ART ADVISORY BUDAPEST - Független művészeti tanácsadás bemutatkozása

 

Műtárgybefektetési Konferencia

2018. november 6.

MÜPA, Auditorium

További információ és jegyvásárlás: https://www.mutargykonferencia.hu/

Sajtóinformáció, sajtókapcsolat: Szabó Andrea andrea.szabo@mutargy.com ; 06305117549

kiadvany_2018.png
bottom of page